"MÍG MAGYAR VAN, FELTÁMADOK." - Szabó Dezső

- MÓRICZ ZSIGMOND -

OTT ÁLLOK MELLETTE

Még alig egy hónapja, hogy Ady Endre szobrának gondoltát ragyogtattátok fel a magyar égen – s íme ma az élő Szabó Dezső hatvanadik születésnapját kívánjátok megaranyozni azzal, hogy a nemzet színe előtt köszöntitek.

Soha jobbkor.

Soha nagyobb szükség nem volt rá, hogy a magyar fej egész egyeteme egységes és közös irányt, munkát és cselekvést vállaljon, mint ez izzó és izgalmas napokban, melyek ismeretlen jövőt hordoznak méhükben.

S ha az Ady verseiben, - mintha a magyar ég és a magyar föld horzsolnák egymást, szakadatlan villámok cikáznak, - a Szabó Dezső írásainak viharfelhős tömkelegében az örök magyar mennydörgés hallatszik és robban.

Szabó Dezső barátom, szinte napra kortársam, ugyanannak a nemzedéknek sorsosa, - mindnyájunk közt a legérdekesebb ember. Agyveleje valóságos kémiai laboratórium volt mindenkor: melybe a Kor dobta bele problémáit, hogy ő azokat a problémákat analízisnek vesse alá. Ebben a monumentális koponyában az elemek új vegyületekké és a vegyületek tiszta elemekké szakadnak, ami nem megy mennydörgés nélkül.

Szabó Dezső meg nem szűnő írásai ezekről a meg nem szűnő probléma oldásokról és kötésekről beszélnek. Áradatos, hömpölygő, kavargó, le nem fojtható, el nem hallgatható prelekciója ott sikolt a közélet egy egyéni kínhalmán és az ő öblös egyénisége ebben a szikrázó tombolásban állja a maga harcát.

Szabó Dezső ebben a harcban meg nem állhat, meg nem szűnhetik, mert a tömeg szakadatlan izzásban van és izzó problémákkal látja el őt. Mert benne a tömeg élete válik élménnyé és szikrázó abstrakciókká.

Szabó Dezső ugyanis az öt érzéken kívül a hatodik érzék birtokosa: azé az érzéké, amelyet az emberi élet az utolsó tízezer év alatt fejlesztett ki s csiszol egyre finomabbra és végzetesebbre: az észé.

Az ész az ő lénye, legjobban működő és legjobban igénybe vett szerve. Az ész nála annyira fizikai adottság, hogy szinte irányítója a fiziológiaiknak.

Íme egy próféta, aki önmagában leli meg az Istent: az Ész istenségének prófétája Ő. Ha az ótestamentumi prófétatípus azt érezte, hogy ő csak eszköz az Isten kezében, csak egy trombita, amelyen át az isteni igék hangzanak: Szabó Dezső vállalja a felelősséget, hogy emberi erőinek határa között, a maga esze szerint dörgi a próféciákat: Itt az Individuum: gyűjtőlencséje a tömeg érzéseknek és a tömeg gondolatainak.

Magános ő, mint minden próféta s ebben a magánosságban egy egész nemzetet, egy egész fajt sugároztat gondolatainak és szavainak bűvös tükrében.

Én mellette állok. Magam is remete vagyok az új magyar sivatag pusztáján. Az anachorétáknak nincs szakszervezetük, de mindig tudnak egymásról térben és időben. Én mellette élek és állok és tisztelettel mondom, hogy megismerem Szabó Dezsőnek három nagy érdemét:

1. Első az, hogy megnyílt szemű ember ő, aki új fényekben és elrendezésekben látja a magyar igazságot.

2. Második az, hogy az ifjúság barátja ő és senki sem tett többet, hogy a szakadatlanul sarjadó ifjúság az előző generáció ajkáról kapja élő szóban s élő hatásban a magyar igazságot.

3. Harmadik, hogy az ő magyar igazsága valósággal világító őrtorony, melyből a torony világosság vető őre mindig a tiszta idealizmust és a nemes magyar s magas feszültségű horizontot reflektorozza körül. Kívánom, hogy Szabó Dezső barátom még számos évekig éljen erőben, egészségben, hogy megkezdett munkáját sikeresen folytathassa.

Isten éltesse őt és Isten éltesse ezt a szép, szenvedő és szebb jövőt érdemlő magyar Hazát.

1939. május 23.

[Szőcs Zoltán: SZABÓ DEZSŐ EMLÉKKÖNYV (1993.), 74-75.o.]